Über Uns - Rólunk._____
Navigáció
 
Chat
 
cserék
 
wimv

Személyes blogom:

 

főoldal

3. fejezet - A tükör

2016.04.28. 19:19, Clarie

- Mutasd még egyszer! – kapott a kezem között lévő papírlapra Dani. Hiába olvasta újra és újra a sorokat, hozzám hasonlóan ő sem tudott mit hozzászólni a történtekhez. Pontosabban én egész este ezen kattogtam, és már egy komplett összeesküvés elméletet is összeállítottam a fejemben. – Van ötleted ki küldhette? – nézett rám kérdőn.

- Ötletem nincs, összeesküvés elméletem van – feleltem büszkén, bár miután kimondtam az előzőket, megbántam. Dani szemei hirtelen kikerekedtek, és kezével jelezte, hogy tudná értékelni, ha elmondanám az elméletem. – Szóval, az előző lakhelyem ugyebár Siófok volt, és volt Brigi, aki rákos volt. És Siófokról küldték és a feladó nevénél egy B betű szerepelt csupán… - kezdtem, de miután elhangzottak a szavak kicsit hülyén éreztem magam. Pontosabban enyhén szólva paranoiásnak. Nagyon paranoiásnak.

- Ne haragudj, de biztosan nem a síron túlról üzentek neked… - nézett rám megbújó cinizmussal a szavaiban Dani. Tény, hogy legjobb barátnőm, de ami a szívén az a száján.

- Igazad lehet – zártam le a beszélgetést. Nem kell tudnia, hogy este mennyit sírtam a régi naplómat olvasgatva, ahol még minden más volt. Brigivel az iskola legjobb tanulói voltunk, minden diák példaképei. Rengeteg barátunk volt, de egymásnak voltunk a legjobb barátai. Eszembe jutottak a közös mozizások, az éjszakákba nyúló csajos beszélgetések, az osztály fiúinak részletes kitárgyalása, a közös nyaralások, és még sorolhatnám. Miközben ezen gondolkoztam éreztem, hogy a szívem összeszorul a feltörő emlékek miatt, és akaratlanul is könnybe lábadt a szemem. Nem sírhatok! – hitegettem magammal a lehetetlent. Nem szoktam sírni. Legalábbis ebben az évben nem sírtam. A tavalyi év még a feldolgozás időszaka volt igaz, Brigi halálát a mai napig nem tudtam elfogadni, se teljes valójában feldolgozni. Nem akartam, hogy a diáktársaim szomorúnak lássanak, azt meg végképp nem, hogy sírni. Ezért egy gyors „bocsáss meg” után – amit Daninak intéztem – beviharoztam a vécébe, elmentem a leghátsó fülkébe és magamra zárva az ajtót a földre rogytam. Előkaptam a telefonom amire még mindig le voltak mentve a legjobb közös képeink. Az ujjaim remegve jártak a kijelzőn, mire meglett a rejtett mappám is, ahol az említett fájlok voltak. Milyen hülyén néztem ki… - nevettem halkan az egyik nyolcadik osztályban készült kép láttán. Szőke hajam lófarokba volt fogva, de a fele már kicsúszott, biztosan játszottunk. Egy kék póló és egy farmer volt rajtam, ami a térdénél ki volt lyukadva. Brigi vörös haja a vállára omlott. Úgy festett, mint a legelismertebb modellek a magazinok címlapján. Kék szemeiben visszatükröződött a nyári nap fénye, amit az angyali mosolyával koronázott meg. Velem ellentétben rajta egy virágmintás ruha volt. Mindig is különböztünk egymástól. Visszagondolva én inkább az utcai stílust kedveltem, míg ő már 13 éves korában is sikkes párizsi hölgyek módjára váltogatta a ruháit. Nem hiába mondják azt, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Pár pillanattal később a szememből kicsordult az első könnycsepp, amit előbb pár, később pedig több ezer követett. Könnyeim vékony patakként folytak végig az arcomon, míg végül egy a telefonomra nem pottyant. Remegő kézzel töröltem bele a készüléket a pólómba, majd továbblapoztam a képeket. Egyszerre volt felüdítő látvány újra látni a legjobb barátnőmet, és egyszerre volt szívbemarkoló is a tudat, hogy csak ezek a képek maradtak belőle. Igaz, a szüleink nagyon jól kijöttek egymással, mondhatni ők is barátok voltak, akárcsak mi. Gyakran mentünk közös nyaralásokra és szerveztünk kerti partikat is. Miután Brigi meghalt, a szülei nekem adták az egyik kedvenc szoknyáját és a kedvenc nyakláncát, amin egy horgony alakú medál lógott arany láncon. Mindig rajta volt, ha jól emlékszem a nagymamájától kapta. A szoknyája azóta is megvan igaz, egyszer sem volt rajtam. A nyakláncát egyedül a temetésére vettem fel, azóta az is a nyaklánctartómon pihen egyedüli nyakékként.

Néhány percig még emésztettem magamban a tényeket, amik már lassan két éve nem hagynak nyugodni. Soha nem gondolkoztam el Brigi haláláról, nem is nagyon firtattam a dolgot. Mondjuk, nem mintha a szüleim szóba akarták volna hozni, így is volt elég bajom. A következő pillanatban kinyílt a vécéajtó a maga nyikorgó módján, majd kopogást hallottam. Nem szóltam ki, nem akartam hogy tudomást szerezzenek rólam mások. A kopogás egyszer csak elhalkult, pár percig néma csend volt, majd visszafordult és amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt az illető.

Nem kifejezetten hatott meg a dolog, ugyanis mindennapos, hogy egy iskolában eljárnak vécére a diákok. Kaptam Danitól egy SMS-t, amiben kérdezte, hogy kijöjjön-e hozzám, én pedig visszaírtam neki, hogy minden okés, már megyek órára. Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Átgondoltam a levélről alkotott elméletemet is, és megcáfoltam a saját gondolataimat. Azzal nyugtattam magam, hogy biztosan rossz címre küldték, vagy rossz levelet. Nem akartam semmilyen háttértörténetet bebeszélni magamnak, hiszen a gyógyulás és az elfogadás útját még nem fejeztem be. Szerettem volna, ha Brigi emléke tiszta és érintetlen marad, nem akartam, hogy bármilyen jött-ment levél is beszennyezze azt.

Miután megtöröltem az arcom felálltam, és kinyitottam a fülke ajtaját. Céltudatosan a vécében található két tükör egyikéhez léptem, hogy felmérjem mekkora a kár a fejemet illetően. A hajamra ráfért volna egy mosás, és az elfolyt szempillaspirálon kívül nem sok kivetnivalót találtam magamon. Eresztettem egy halvány mosolyt annak reményében hátha jobb kedvre derít ha látom a tükörképem mosolyogni. Kifújtam a levegőt és elindultam kifele. Ám ekkor a tekintetem a vécében található másik tükörre tévedt, amin először egy firkát, később pedig egy tökéletesen kirajzolódó, vörös rúzzsal felírt „B” betűt véltem felfedezni. Pislogtam párat, hátha rosszul látok, de sajnos nem volt semmi baj a szememmel. A tükörre volt írva egy „B” betű. És akkor írták fel, amíg én bent voltam. Az a lány, aki bejött.

2. fejezet - A levél

2016.04.27. 20:46, Clarie

- Siessünk, mert nem fogok odaérni a körmöshöz – toporzékolt decibelmérőt nem tűrő hangmagasságban Dorottya, akit a háta mögött Ottyának hívunk. Szóval Ottya tipikusan az a lány, aki visítva beszél, visítva nevet, és közben minden körülötte lévő ember hálát ad, ha a következő percben hallja a hangokat.

- Gyors leszek, ígérem – felelte viccesre véve a figurát Nyírségi, ám a poénján egyedül ő kuncogott, minket nem igazán hatott meg a megjegyzése. – Mivel nemsokára év vége és gondolom már mindannyian tervezitek a nyári teendőket pár dolgot ne felejtsetek el szem előtt tartani. Idén még nem, de jövőre már a mi feladatunk lesz a ballagás lebonyolítása, megszervezése. Ebben az évben csak a saját termünket kell kidíszíteni, remélem ez egyikkőtöknek sem okoz megerőltetést – célzott erősen az imént hisztiző lányra és a barátnőjére. – Szeretném, ha a holnapi nap végére megbeszélnétek, hogy ki hogyan s miként járul hozzá a díszítéshez. Gondolok itt virágokra, szalagokra, és hasonlókra. Érthető voltam? – kérdezett vissza, mi meg csak egy semmitmondó takarodjunk már ki innen bólintással jeleztük, hogy ez előbb elhangzott monológot feldolgoztuk. – A következő amit mondani szeretnék, az az osztálykirándulással kapcsolatos. Mint tudjátok pár hét múlva megy az egész iskola egy 2 napos kirándulásra, mi előzetes megbeszélés alapján a Balaton mellé megyünk, pontosabban Tihany környékére. A költségeket osztálypénzből fedezzük, de a költőpénzről magatoknak kell gondoskodni – folytatta mosolyogva. – Az indulás jövő hét pénteken lesz, reggel 7 órakor az iskola mellett található parkolóból. Mindenki értette? – kérdezett vissza, mi pedig az előbb eljátszott felfogtuk dumával kisiettünk a teremből. Szegény nőnek nem sok tekintélye van, legalábbis a diákok körében nem.

A nap végeztével betértünk a törzshelyünkké vált pubba, amit a helyiek cooltúrának hívnak. Nem is mondok többet erről. Fél órával később Marciék is megérkeztek, és már négyen ültünk az egyik asztalnál. Marci egy lágy puszival üdvözölt, ugyanis egyikünk sem szerette volna kivinni a kapcsolatunkat az utcára, legalábbis ez a nyers megfogalmazása annak, hogy nem nyálazunk más emberek előtt. Peti meggyötörve rogyott le Dani mellé, aki bohókásan kérdezte, hogy mégis mi történt szerencsétlen fiúval, amiért ilyen kedvtelen.

- Ne is kérdezd… - fogta a fejét, de elnevette magát, aminek következtében mi is. – Feleltem Katkánál – kezdte, belőlem pedig kitört a röhögés. Horváth Katalin tanárnő, akit a háta mögött vagy Katkának, vagy matekmamának hívtunk. Állítólag már több éve nyugdíjba küldték a nőt, de még mindig itt tanít, azt viszont senki nem tudja, hogy miért. Tulajdonképpen annyit lehet elmondani a nőről, hogy mama formája van, mindig csinosan öltözködik, egyszer kifestette vérvörösre a körmét és valahol 60 és a halál között van a korát tekintve.

- És, mi volt? – kérdeztem lelkesen. Ha Peti felel, mindig valami óriási botrány történik, amiről legalább egy hétig beszél az iskola.

- Hát… Amikor meghallottam a nevem először nem is hittem a fülemnek, de amikor az egész társaság hátrafordult már éreztem a vihar előszelét – dramatizált. – Aztán kimentem, gyorsan lerendeztük, hogy fogalmam sincs a szögfüggvényekről és kaptam egy mentő kérdést, ami az volt, hogy adjak össze két vektort. Ekkor Adriennre néztem, aki az első padból totál lelkesen próbálta elmagyarázni a dolgokat, de én rohadtul nem értettem őket, ezért mindössze gondolkodón a táblára néztem és kijelentettem, hogy : a vektor és b vektor mától házastársak vagytok – fejezte be röhögve.

- A tanárnő ezután már nem kérdezett tőle semmit, és persze egy karóval, nameg óriási röhögés közepette ment vissza a helyére – nyugtázta a történetet Marci.

Az együtt töltött idő gyorsan telt, észbe se kaptam és már este 7 óra volt. Elbúcsúztunk a többiektől és Marcival együtt elindultunk hozzánk. Vagyis pontosabban ő hazakísért és továbbment. Szerencsére elég közel lakott hozzám, így szinte bármikor tudtunk találkozni.

- Készültél holnapra? – dobta fel a totál elfelejtett kémia témazáró labdát, én pedig megrökönyödve vettem észre, hogy az a labda bizony keményen fejbetalált. Teljesen lesokkolódtam, köpni-nyelni nem tudtam, mire ő elnevette magát és csak annyit mondott: - gondoltam.

Ezután megfogta a kezem, magához húzott és hosszú percekig szorított. Mélyen beszívtam az illatát és tisztán éreztem, ahogy dobog a szíve. Éreztem, hogy az én szívem is vadul dobog, és azt is éreztem, hogy egy ritmusra vernek. Végtelenül boldog voltam Marcival, és minden együtt töltött percért hálát adtam az égnek. Felső kezével kiszedte a szél által arcomba fújt hajszálakat, majd végtelenül egyszerűen és végtelenül édesen megcsókolt. Próbáltam minél jobban hozzá simulni, mire ő még jobban ölelte a derekam. A végtelennek tűnő csókunk sajnos véget ért, elköszöntünk egymástól, és beléptem a kapun.

Amint a szobámba értem meglepetten tapasztaltam, hogy égett a villany. Ez mondjuk nem olyan nagy tragédia, de a szüleim nem igen szoktak bejárni az én felségterületemre. Esélytelen, hogy a szennyes ruhát kereste anya, vagy apának volt szüksége esetleg egy lemezre. Mindig mindennek megvolt a maga helye, de most valami mégis más volt.

- Szia Kicsim – köszöntött kedved mosollyal anya az ajtófélfának támaszkodva. – Elfelejtettem, hogy égve hagytam a lámpát. A postaládában volt egy levél, amit neked címeztek, azt hoztam fel az íróasztalodra. Mielőtt megkérdeznéd, nem nyitottuk ki – mutatott az említett bútor felé. Enyhén szólva lepődtem meg, hogy mégis kitől kaptam én levelet a XXI. században. – Vacsora? – zökkentett vissza anya az életbe.

- Lehetőségek? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon. Tudtam, hogy ha felajánlásra kerül a vacsora, akkor lehetőségem van arra, hogy bizonyos „menük” közül válasszak.

- Rántott hús kukoricás rizzsel, sóska vagy spagetti – sorolta.

- A sóska jó lesz – feleltem izgatottan. Imádtam a sóskát, de tudom, hogy a korosztályomban lévő emberek nagy része nem igen díjazza ezt az ételt. A spenótot én sem szeretem, de a sóskát krumplival, tojással és kenyérrel nagyon is.

- Rendben. Körülbelül fél óra és kész van, majd szólok – kacsintott, majd becsukta az ajtót, mikor elment. Szerettem anyát, amiért ennyire közlékeny és jó fej. Nem csak velem, de a barátaimmal és Marcival is. Persze neki is voltak határai, amiket nem igen szeretnék átlépni, de hálát adok az égnek, amiért ennyire nyitott a dolgokra.

Teljesen elfeledkeztem a levélről, úgyhogy nemes egyszerűséggel vágódtam be az ágyamba és bekapcsoltam a tévét. Vagy negyed órán át keresgéltem a csatornák között, mire megragadta a figyelmem az esti híradó. A szokásos elrabolta-megverte-megerőszakolta sztori volt, persze a végén egy halálcuki kisállatos videót raktak be. Pár perc múlva már hallottam anyát ahogy szólt a vacsora miatt. Felugrottam és lesiettem az étkezőbe.

- Milyen napod volt? – kérdezte apa az asztal másik feléről. Erre a kérdésre nem adhattam azt a kitérő választ, hogy semmi, ugyanis ilyenkor elönti a vér apa fejét, és lényegében kiborul, hogy ha nem történik semmi minek járok iskolába. Jó kérdés.

- Fárasztó volt. Nagyon. Órák után azonban bejött az ofő és elmondott néhány tudnivalót a kirándulással és a ballagással kapcsolatban. Lényegében ennyi.

- Nagyon megerőltető lehetett – nézett rám halvány mosollyal az arcán apa. Tipikusan az a fajta apa volt, aki adta a kemény diót, de a lányával kegyetlenül őszintén tudott beszélgetni, bármiről.

A vacsora gyorsan letelt, elvégre mindenki sietett a dolgára. Én még gyorsan átnéztem a dolgokat a holnapi kémia TZ-re, de hiába erőltettem magam, sehogy sem tudtam feldolgozni a poliszaharidok és a monoszaharidok mivoltját. Rettentően elfáradtam és gondoltam elteszem magam holnapra, de az íróasztalomon világító asztali lámpa nem igazán díjazta ezt az ötletem, és vakító fényével bevilágította az egész szobám, és talán még az agyamat is. Megpróbáltam átnyúlni az ágyról a lámpa kapcsolójához, de abban a pillanatban megláttam az asztalra helyezett borítékot.

Elöntött a kíváncsiság és igaz kicsit félve, de a kezembe vettem azt. Hiába forgattam, a feladóról semmi információ nem volt, mindössze egy B a bal felső sarokban. Amint jobban szemügyre vettem a bélyeget feltűnt, hogy az előző városomból, Siófokról adták fel. Enyhén szólva volt frusztráló a szituáció, de hát nem volt mit tenni, a kíváncsiság győzött, és felnyitottam a borítékot.

Egy gondosan és precízen összehajtott lap volt benne, amire mindössze csak a következő volt írva:

„A játék elkezdődött.”

1. fejezet - Egy átlagos napnak indult

2016.04.26. 21:24, Clarie

Már nem is tartom számon, hogy hányadik napomat töltöm itt, távol az életemtől. A költözés eleinte megviselt, viszont amióta sikerült beilleszkednem és barátokat szereznem, valamennyivel könnyebb lett az a súly, ami eddig a vállamat nyomta.

Tulajdonképpen olyan, mintha a második életemet élném. Az előző gondtalan, biztonságkedvelő mondhatni konzervatív mivoltommal tökéletes ellentét a mostani „mindent ki akarok próbálni”, akaratos, megviselt és persze eszement életemmel. Mindezek ellenére viszont elégedett vagyok a mostani felállással, és büszke vagyok arra, hogy sikerült – még ha nem teljesen is, - de továbblépnem Brigi elvesztésén. Azt mondják, hogy a negatív dolgok jobban megragadnak az ember emlékezetében. Nos, ez tényleg így van. Nincs olyan nap, hogy ne várnám a telefonom csörgését és a kijelzőn világító „Brigi” feliratot. Minden nap azzal kelek és azzal ébredek, hogy a szívem és a személyiségem egy darabja meghalt akkor Brigivel. Mégis, megpróbáltam felülkerekedni ezen a fájdalmas emléken, és sikerült egy biztonságos életet összehoznom magamnak. Ezt persze a szüleimnek köszönhetem.

A reggeli készülődésem a telefonom hangos csörgése szakította meg. Kócos hajjal lépkedtem az ágyam melletti éjjeliszekrényhez, és a készülékért nyúltam. Marci - villogott a kijelzőn. Mély levegőt vettem, és elhúztam a zöld jelzést.

- Jó reggelt drágám! – köszöntött a vonal túlsó végén Marci mézédes hangjával. Hiába, a legrosszabb reggeleken is meg tudott mosolyogtatni pusztán ezzel a pár szóval. – Fél nyolcra megyek érted.

- Rendben – feleltem mosolyogva, majd leraktam. Minden nap együtt mentünk be a gimnáziumba, mégis minden reggel felhívott.

A reggeli készülődésem ezután gyorsabb tempót kapott, ugyanis már vészesen közeledett a fél nyolc, de én még mindig csak pizsiben álltam a tükör előtt és sminkeltem magam. Soha nem díjaztam az erőteljes és kirívó sminkeket, de szerettem, ha van egy megjelenése az embernek. Általában szempillaspirált, tust és egy halvány, természetes színű rúzst szoktam használni, de volt olyan napom is, hogy egyáltalán nem nyúltam a sminkcuccaimhoz. Tekintve, hogy tavaszi idő ellenére alig van kint pár fok, egy fekete nadrágot vettem fel egy Simpon családos pólóval, amit egy rózsaszín szövetkabáttal koronáztam meg. Mindig is szerettem a figyelemfelkeltőbb és nem tömeg megjelenéseket, mondhatni a védjegyemmé vált a bármit felveszek bármivel mottó. Miután felkaptam az előre elkészített reggelimet kiviharoztam az ajtón. Valóban pocsék volt az idő, még azt is meg mertem kockáztatni, hogy perceken belül leszakad az ég, de szerencsére erre nem került sor.

Marci a kapu előtt várt. Szokásához híven a fekete-fehér-szürke kombinációt választotta, mégsem volt tömeg. Volt a stílusában valami egyedi, ami már attól a pillanattól fogva rabul ejtett, amikor megláttam.

- Szia – köszönt majd egy könnyed csókot lehelt az ajkaimra. Akaratom ellenére is beleremegtem a csókjaiba, hiszen annyira csodálatosak és mesébe illőek voltak, hogy féltem mindez csak egy álom.

Az iskolába vezető úton kitárgyaltuk a hétvége alatt történt kicsit sem eseménydús programjainkat. Én a német beadandót készítettem, Marci pedig a nagyszüleinél volt. A pár perces séta után meg is érkeztünk az iskolánk robosztus ámde gyönyörű épületéhez. A falak napsárgára voltak festve, az ablakpárkányok fehér díszítést kaptak, helyenként pedig feltűnt egy-egy fehér kő az épület széleinél. Hiába volt a város egyik legmodernebb iskolája, ha ugyanazok a típusú diákok jártak ide, mint egy másikba. Marcival egymás kezét fogva léptünk be a kapun, ám bármennyire is próbálkoztam, nem tudtam kizárni a körülöttünk lévő párok szeánszait, ami lényegében annyit tesz, hogy kellőképpen kitakarították a másik torkát. Na jó, lehet, hogy ez kicsit durva megfogalmazás volt. Mindenesetre nem erre a látképre vár az ember fia (vagy lánya) egy hétfői reggelen.

- Milyen órán lesz? – kérdeztem Marcit, miközben az emeleten található szekrények felé tartottunk. Marci az évfolyamtársam volt, mégis egy évvel idősebb mint én, ugyanis két tanítási nyelvű szakon volt, így volt neki egy nulladik, felkészítő éve. Ennek köszönhetően már tavaly megcsinálta a középfokú nyelvvizsgáját, én pedig itt szenvedek az iskolaváltással és a pótlással lassan egy éve.

- Magyar. HAN-nal – felelte tettetett lelkesedéssel. A tanárnő úgymond kódneve volt a HAN, ugyanis a rendes neve Horváth-Andalics Nóra, de ki az, aki a háta mögött is így hívja a tanárját? Egy élet, mire kimondom a nevét, addigra meg már a mondandóm is értelmét veszti. A tanárnő alapjáraton jó fej tanárnak számít, ugyanis azon kívül, hogy bejön az órára, és elmondja mit olvassunk el, nem sok vizet zavar. Általában a tanári asztalnál ül és a telefonját vagy néha a tabletjét nyomkodja. Egy ideig terjedt az a pletyka, hogy a Candy Crush-al játszik, ámbár nem tudom, hogy ez igaz-e vagy sem.

- Kitartást – nevettem el magam, és egy gyors puszi után elváltunk egymástól. Marci szekrénye a folyosó másik oldalán volt, az enyém meg az iskola talán legeldugottabb részében.

Kedvtelenül csoszogtam végig a padlón, ám amikor megláttam a szekrényben kotorászó barna hajú lányt egyből jobb kedvem lett.

- Mi a kurva… - kezdte, amikor erőteljesen meglöktem, aminek következtében beverte a fejét a szekrény hátuljába. Danielláról tudni kell, hogy egy két lábon járó káromkodási lexikon, és szabadidejében cigányátkokat olvas, amiket előszeretettel dobál az osztályban, vagy éppen mások háta mögött. – Ja, hogy csak te vagy az – mondta megjátszott szánalommal, majd megölelt. Igen, ilyenek a legjobb barátok. Vagyis hát…

- Mi volt a hétvégén? – kérdeztem kíváncsian, ugyanis Dani mindig belekeveredik valami óriási slamasztikába, amiről órákig tud mesélni, én pedig jót szórakozom rajta.

- Meg fogsz lepődni, de semmi érdekes nem történt – jelentette ki komoran. Némi csalódottságot véltem felfedezni a hangjában, de amikor rá akartam kérdezni eszembe jutott, hogy a papája beteg, így valószínűleg vele töltötte a hétvégét.

Pár perces hallgatás és tankönyvkeresés után – ami elég nehéz feladatnak bizonyult, ugyanis a szekrényünk előbb hasonlítható egy atombonba által elpusztított területre, mint két iskolás lány raktárára – elindultunk a terem felé. Kicsit sem lepődtünk meg, amikor az osztályunk fele körben ülve kártyázott. Igen, olyan fejlett értelmi szinten vagyunk, hogy a minden létező szabadidőben való zsírozáson kívül nem sok életjele van az osztályunk számottevő részének.

Ami az órákat illeti. Csigalassúsággal teltek, de én már a második órán a hajam téptem. Azon szerencsés diákok közé tartozom, akiknek egy nap több órája van, mint anyukámnak munkaideje. Van, hogy 8 tanórán át itt szenvedek, igaz, a 6. óra körül már használhatatlan állapotba kerül az agyam. Danival általában végigbeszéljük az órát, de eddig soha nem volt ránk panasz. A füzeteim mindig rendben voltak, és mondhatni az átlagomat tekintve erős négyes voltam, ami nem rossz, legalábbis egy olyan embertől, mint én. Az osztályközösségről szólva…, na az egy olyan ritka betegség, ami nálunk nincs. Tulajdonképpen olyan, mintha egy baráti körökből álló csoportterápiára járnék, ahol tudatlanoknak tartanak előadást az állatok emésztéséről, a sósav reakcióiról és a német nyelv szépségeiről. Akkor is egymásnak esnek a klikkek, ha semmilyen kiváltó oka nincs a „bandaháborúknak”, ugyanis ha nincs ok arra, hogy féktelenül marják egymást az osztálytársaim, akkor csinálnak. Erre tökéletes példa a Barbi és Dorcsi kombó, akik a város talán legelkényeztetettebb lányai. Legalábbis az egyikük biztosan. A másik meg csak szeretne olyan lenni, mint az egyik. Már akkor érezni az érdekbarátság szagot, amikor belépek az iskolába, de az, amit naponta látok minden elképzelésem felülmúlja. A két lány alfahímnek tekinti magát, mindig az övék az utolsó szó, nekik van a legnagyobb hangjuk, minden úgy van, ahogy ők akarják, és még sorolhatnám. Milyen nehéz is lenne az élet ilyen minden lében kanál lányok nélkül…

- Suli után? – kezdte a jól ismert költői kérdését Dani. Bevett szokásunk volt, hogy iskola végeztével ellátogatunk az egyik pubba, ahol általában egy sommersby kíséretében verjük szarrá a betévedt diákokat csocsóban. Úgy ismernek minket azon a helyen mint a rossz pénzt, mindig elnyerjük mások tétjét. Egyik alkalommal két, eléggé ittas állapotban lévő sráctól sikerült elnyernünk 3000 forintot. Én nem kérdőjelezem meg a befektetési dolgaikat, úgy hogy csendben elfogadtuk a jutalmunkat és leléptünk, mielőtt meggondolhatták volna magukat a fiúk.

Soha nem voltam az a „sárga földig leiszom magam” fajta. Egyszer történt meg, hogy apait-anyait adtam az ivászatba, aminek következtébe képszakadás és árokban fetrengés történt. Ezt a mai napig hallgatom apámtól, ugyanis szerinte nem csak magamra hoztam szégyent, hanem a családomra is. Ez még abból a korszakomból volt, amikor Brigivel voltunk és a bulizós események nagyjából havonta történtek meg, de akkor nagyon. Szerettünk kilépni a komfort zónából, ám sajnos azon az estén elég durván sikerült kilépnem. Mindenesetre a szüleim már azon a véleményen vannak, hogy biztosan tanultam az esetből és remélik, hogy többet nem fog ilyen előfordulni. Én ennek érdekében tartom magam edzésben a mindennapok során. Haha.

- Mehetünk – feleltem lelkesen, majd indultam volna ki a teremből a szekrényünkhöz, amikor belépett az osztályfőnökünk – aki egyben az angoltanárunk is – és bent tartotta az egész csapatot.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Egy blog rólam, velem, mert szeretek ide írni. Ðzsí. *** Augusztus 25-én PlayDay, azaz játéknap sok-sok nyereménnyel! :)    *****    Tudod hol van és mit jelent a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont? A Chiron? A Lilith? Én megmondom.Látogass meg!    *****    Gyere és nézd meg a lovas és állatos blogom.Különbözõ érdekes történetekkel és sok friss blogbejegyzéssel.Jó nézelõdést!    *****    Ünnepi minijáték vár rád! Kattanj rá, küldd be a megoldást, és NYERJ! =)    *****    Az ASZTRO-suli mindenkit Szeretettel vár. Tanuld meg az asztrológiát a saját horoszkópod elemzésével -TELJESEN INGYEN!    *****    A csillagjövõ asztrológia portálon akció! Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Párkapcsolati elemzés 2000 Ft. katt!    *****    Szereted a humort, jó zenéket? Szeretnél ilyen mûsorban részt venni? Keress oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE